A Google a napokban kénytelen volt Play áruházából eltávolítani a fizetősök között eddig a legnépszerűbbnek bizonyult alkalmazást, miután kiderült, hogy az egy óriási átverésre épült. A "Virus Shield" ugyanis azt ígérte, hogy megvédi az Androiddal működő mobilokat és táblagépeket a vírusoktól és más digitális fenyegetésektől - valójában azonban az ikonja megjelenítésén túl az ég egy adta világon semmit sem csinált a készülékeken.
Az igazán megdöbbentő nem is az, hogy egy Hello world-ből néhány perces átalakítással létrehozott szoftvert fel lehetett tölteni a Google Play áruházába, hanem az, hogy a felhasználók irdatlan mennyiségben vásárolták, sőt, pozitívan értékelték a valójában totális átverést képező alkalmazást. Az adatok szerint ugyanis naponta akár 5-10 ezer példányban is megvásárolták a készüléktulajdonosok az egyébként viszonylag drága: 4 dollárba kerülő programot.
Ráadásul a felhasználóktól visszaérkező értékelések is szinte mind pozitívak voltak: az alkalmazás ugyanis igen magas, 4.6 csillagos átlagot ért el az összesítést követően. A vásárlók vélhetően azt értékelték ilyen sokra a programban, hogy az - ígéretének megfelelően - valóban nem lassította le készülékeik működését, ami azonban tekintve azt, hogy valójában semmit se csinált, nem túl meglepő eredmény tőle.
Bár a kamualkalmazás végül egy hét után eltávolításra került a Play Store-ból, készítője - egy egyébként 17 éves amerikai diák - több százezer dollárra (több tízmillió forintra) tehetett szert a szóban forgó időszak alatt. Az eredmény különösen szép, főleg akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a kamu antivírus app a szerző mindössze harmadik programja volt, amivel máris ilyen sikereket ért el.
A fiatal "programozózseni" korábbi két alkalmazása, az UberSEO és a Yolo Bilbo Swaggins egyébként szintén semmit se csináltak egy néhány szavas értelmetlen szöveg megjelenítésén kívül.