Nyár végi gyümölcsleves tejszínesen

2013.09.11 20:30

Nyár végi gyümölcsleves tejszínesen

 

 

hozzávalók 6 főre

 

 

 

 

elkészítés
  1. Az almát és a körtét meghámozzuk, a barackot alaposan megmossuk; majd az összes gyümölcsöt apró darabokra vágjuk (kivétel a szőlőt), és annyi vízben, hogy éppen ellepje őket, odatesszük főni.
  2. Hozzáadunk kb. 2 ek kristálycukrot, őrölt szegfűszeget és 2-3 cm vaníliarúd kikapart belsejét.
  3. Míg fő, elkészítjük a habarást. Habarás: fél zacskó pudingport simára keverünk 3 dl tejszínnel. A habarásnak folynia kell, különben a leves összerántja majd. Ha nem lett elég híg, tejet öntünk hozzá.
  4. Ha a gyümölcsök felforrtak a fazékban, takarék lángra vesszük, és beleöntjük a habarást, amelyet folyamatos keveréssel alaposan elkavarunk. Ezután még hideg tejjel hígítjuk. (Amennyire folyósra szeretnénk, és amennyi belefér a fazékba.)
  5. A habarás táljába beleszedünk 2 ek tejfölt, kiszedünk rá egy kis levest, és szétkavarjuk hígra. Ezt követően beleöntjük a levesbe, és kavarunk rajta egyet, majd lekapcsoljuk.
  6. A levest úgy hűtjük le - hogy be tudjuk tenni a hűtőbe -, hogy a fazekat beleállítjuk a hideg vízzel töltött csapba, amelynek a vizét folyamatosan cseréljük, ha felmelegedett.