Megvan ki lesz a Microsoft új elnöke?

2013.11.20 20:11

A Microsoftnak több hónapos kutatómunka és a szaksajtó izgalomban tartása után sikerült eldöntenie, hogy ki lesz a cég következő vezetője. Legalábbis ezt állítja a kínai WPDang blog, amelynek információi szerint a lassan másfél évtizede regnáló Steve Ballmert Kevin Turner fogja váltani a cég elnök-vezérigazgatói székében.

 

Turner nem "házon kívülről" érkezik, hanem a redmondi konszern saját embere, aki eddig a cég operatív vezetői posztját töltötte be, tehát gyakorlatilag a második legfelső vezetőjét képezte Steve Ballmer után. Turner 2005-ben lépett be a Microsofthoz, de korábban közel két évtizeden át a Wal-Mart nevű amerikai áruházláncnál is a legfelső vezetés tagja volt.

Kevin Turner megjelenésében kicsit Ballmert idézi. Az, hogy vezetési stílusában és stratégiai döntéseiben is ezt teszi -e majd, egyelőre még kérdéses. Kevin Turner megjelenésében kicsit Ballmert idézi. Az, hogy vezetési stílusában és stratégiai döntéseiben is ezt teszi -e majd, egyelőre még kérdéses.

Ugyanakkor a hírek szerint Turner nem sokáig örülhet új, első pozíciójának Redmondban: ugyanis már most megvannak a tervek az ő utódlására vonatkozóan is. Ezek szerint az új elnök három év múlva átadja majd posztját Stephen Elop-nak, a Nokia a Microsofthoz frissen visszaigazolt elnökének.

Elop szintén nem lesz majd teljesen új figura a Microsoft vezetésében, hiszen ő korábban két és fél évig dolgozott a szoftveróirás üzleti részlegének élén mielőtt a finn gyártóhoz váltott volna. Utóbbitól végül a Nokia felvásárlásával került vissza Redmondba.

Persze az új elnök(ök)re vonatkozó információk egyelőre fenntartással kezelendők, hiszen maga a Microsoft még nem erősítette meg őket.