Már a világ legszebb állatkertjeibe is elvisz minket a Google Street View
A Google "hátizsákos" programja a jelek szerint meglehetősen népszerűnek bizonyul, hiszen a Street View-ban egyre több járművel meg nem közelíthető, de mégis érdekes helyszín válik bejárhatóvá. Ezek körét a közelmúltban több állatkert is gazdagította, amelynek köszönhetően immár anélkül látogathatunk el a világ legnagyobb állatparkjaiba, hogy akár csak a házunk elé is ki kellene mennünk.
A legnagyobb amerikai állatkertek - a San Diego-i, a houstoni, az atlantai és a chicagoi - mellett a mexikói Chapultepec Zoo, a kanadai Toronto Zoo, valamint a szintén az észak-amerikai országban található Jungle Cat World Wildlife Park képei is helyet kaptak a szolgáltatásban, éppen úgy, mint a kínai Chengdu kutatóközpont, ahol olyan egzotikumok, mint például a vörös macskamedve és az óriás panda is megtekinthetővé váltak.
A kínai Chengdu kutatóközpontban többek között óriáspandák tenyésztésével is foglalkoznak |
Németországból a Zoo Safari Park Stukenbrock, a Tierpark Hagenbeck, míg Spanyolországból a Zoo Aquarium de Madrid és a Parc Zoologic de Barcelona kerültek be a Google szolgálatásába. A francia állatparkok közül a La Ferme aux Crocodiles, Belgiumból a Olmense Zoo míg Nagy-Britanniából a Whipsnade Zoo vált virtuálisan bejárhatóvá, néhány további japán, dél-amerikai és ausztráliai társa mellett.
Az állatkertek és parkok teljes listáját ide kattintva lehet felfedezni.