A Microsoft jövő keddre egy nagyszabású Surface rendezvényt hirdetett meg, ami az eddig vártakhoz képest némi meglepetéssel szolgálhat. A régóta rebesgetett Surface Mini helyett vagy mellett ugyanis Redmond egy másik táblagépet: egy a legújabb pletykák szerint 12 colos masinát mutathat majd be, Surface 3 néven.
Az első és második generációs Surface-eknél is jóval nagyobb képátlóval rendelkező eszköz nevét maga a Microsoft leplezte le a napokban, amikor honlapján egy olyan támogatási oldalt tett közzé, amely többek között egy "Surface Pro 3 kameráról" is említést tett. Szintén a napokban kiszivárgott információk szerint az új táblagép az Intel frissített Haswell lapkájára épülhet majd, ami minden korábbinál szerényebb fogyasztás mellett képes az eszköz által igényelt számítási teljesítmény biztosítására.

Az új Surface 3 a Surface és a Surface 2 mellé, de azoknál nagyobb képernyővel érkezhet majd
A rossz hír, hogy a pletykák szerint a most bejelentésre kerülő táblagépek - vagy ha több is lesz, azok közül legalább egy - egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz majd rendelhető.