Helló mindenki!!
Jó régen írtam megint ide, de az események csak most gyűltek fel :) Többek között öreg Ladám is volt vizsgázni, kiváló eredménnyel 2 évre újra róhatja az utakat! És készülődünk az osztálytalálkozóra, amit volt osztálytársnőm szervez, csak elég döcögősen érnek rá az emberek. Nem is tudom miért. Pedig egy osztálytalálkozó nem mindennap van. Nade mindegy, mert én mindíg ráérek a kitűzött időpontokban :) Node kis képes beszámoló a Kocsivizsga napjáról!!
Izgatott voltam nagyon, és szorongtam a vizsga előtt, de a késő nyári napfényben még fotóztam a kicsi kocsim :)
Majd indulás után a következő 2 kép már a vizsgateremben készült. Az első még a teszt előtt, ahol még intéztük a papírmunkát...
...majd itt már az éles események jöttek. Első tengely lengéscsillapító vizsgálat, első kerekek fékerősség vizsgálata. Majd ugyanez a hátsó kerekeknél.
Volt zöldkártyához is vizsgálat a kipufogónál. A vizsga egy jó 30 perc volt, de azalatt látszott rajtam az idegesség. Amikor eljöttünk, már újjászülettem a kocsimmal együtt.
Na röviden most ennyi, majd még írok a héten! Péntektől Vasárnapig nagy bulira megyünk Dj Góliáttal, ezért hétfőn vagy vasárnap este számolunk itt be róla!! :)
Jók legyetek! Sziasztok: D-Knight voltam!