A Google kedden jelentette be, hogy a tavaly nyári amerikai bevezetést követően a héten újabb 11 országban tette elérhetővé Chromecast dugóját. A TV-ket kvázi okostévé átváltoztató kütyü így több nagy európai országban is megvásárolható lett - bár hazánkban hivatalosan egyelőre továbbra sem vásárolható meg.
A Chromecast-on minden országban elérhetők a Google olyan saját szolgáltatásai, mint a YouTube, a Play Movies és a Play Music, illetve a Netflix is azokban az régiókban, ahol a videószolgáltató amúgy már jelen van. Ugyanakkor a további szolgáltatások köre erősen változik: Nagy-Britanniában például a BBC, Franciaországban pedig az SFR TV és a TV Pluzz nézhető csak egyelőre a készüléken. Németországban szintén folynak még az egyeztetések a szolgáltatókkal.

Ugyanakkor a helyi videostreamelési lehetőség természetesen minden országban használható, tehát az otthoni videókollekció átjátszására a TV-re nem fog problémát jelenteni. Ráadásul miután a Google a közelmúltban megnyitotta a Chromecastot az alkalmazások előtt is, várható lesz a különböző netes szolgáltatók saját appjainak, ezzel együtt pedig film- és zenekínálatának megjelenése ill. elérhetővé válása az az eszközön, Európában is.
A Chromecast egyébként az eredeti amerikai árnál jóval drágábban, 11-12 ezer forintnak megfelelő helyi pénznemért kapható a forgalmazásba újonnan bekapcsolódott országokban.