Életet mentett a való világban a Grand Theft Auto V

2013.09.22 10:16

Miután a hét elején Nagy-Britanniában majdnem egy élet kioltását eredményezte, a világ másik felén egy másik élet megmentéséhez vezetett a Grand Theft Auto V megjelenése a kereskedelmi forgalomban. Két kanadai tinédzser ugyanis a Rockstar "bankot robbantó" játékának köszönhetően mentett meg a szörnyű tűzhaláltól egy öregembert.

 

A két torontói testvér ugyanis kedden este a Grand Theft Auto V megvásárlásából tartott hazafelé kezükben új szerzeményükkel, amikor az út mellett egy égő házra lettek figyelmesek. Utóbbiban egy 70 éves öregember esett csapdába, aki az elharapózó lángok és élemedett kora miatt nem tudott az épületből kimenekülni.

A GTA V karakterei maguk inkább felgyújtják a házakat, mint sem megmentenék a benne rekedteket

GTA V karakterei maguk inkább felgyújtják a házakat, mint sem megmentenék a benne rekedteket

A két fiatal gamer a tüzet látva azonnal tárcsázta a segélyhívószámot, majd berúgták a lakás ajtaját, hogy megpróbálják az öregembert megmenteni. Bár az óriási tűz miatt ez nekik sem sikerült, a hívásuknak köszönhetően azonban villámgyorsan kiérkeztek a tűzoltók, akik végül sikeresen kimentették a tüzes infernóból a pórul járt nagypapit.

 

A fiatalokat egy helyi TV-adó hősiességükért cserébe az új iPhone 5C egy-egy példányával ajándékozta meg.

 

A videót megtaláljátok itt:  d-knight-es-djgoliat.gportal.hu/gindex.php?pg=36000728