Belehalt a drogozásba egy fehérvári nő
Meghalt egy kábítószer-fogyasztó nő vasárnap hajnalban Székesfehérváron. A rendőrség két terjesztőt őrizetbe vett, és vizsgálja, hogy az eset összefügg-e korábbi halálesetekkel.
A police.hu-n közzétett információk szerint az elhunyt 25 éves nő élettársa hívta a mentőket vasárnap hajnalban lakásukhoz, mert a nő nem adott életjeleket. Előző este a nő és élettársa, valamint egy másik nő és egy másik férfi együtt italozott és kábítószert fogyasztott.
A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók két 27 éves székesfehérvári férfit is őrizetbe vettek, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
A házkutatás során a lakásban „Y” lenyomatú tablettákat, valamint fehér port foglaltak le. A tablettákról az előzetes szakvélemény alapján megállapították, hogy ecstasy tabletták, míg a fehér port további szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a jelenlegi és a korábbi halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.